https://www.prodigypianist.com/krasznai-tünde-ilona-zongoraművész/

KRASZNAI TÜNDE-ILONA ZONGORAMŰVÉSZ

Krasznai Tünde-Ilona
zongoraművész

Önéletrajz

Tünde-Ilona Krasznai zongoraművész 1983. május 21-én született Kolozsváron, Erdélyben. Öt éves korában kezdett zongorázni, majd a kolozsvári Zenelíceumban folytatta tanulmányait Papp Tibor növendékeként. Tizennégy éves korában családjával Budapestre költözött, ahol a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, Dr. Entzné Tőkés Emesénél tanult. Négy évre rá, 2001-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol 2006-ban Mesteri diplomát szerzett, mint előadóművész és tanár. Egyetemi évei alatt Szolokay Balázs, Némethy Attila és Réti Balázs professzoroktól tanult, valamint rendszeresen részt vett Bogányi Gergely, Sebők György, Dimitri Bashkirov és Leslie Howard mesterkurzusain. Diplomahangversenye után elnyerte a Terplan Family Foundation német-magyar ösztöndíjat, melynek támogatásával a Montclair State Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat New Jerseyben David Witten professzornál.

  2008-ban Steinway zongoristaként tevékenykedett az Egyesült Arab Emirátusokban és Németországban. Ő adta az első szólóestet Steinway zongorán Dubaiban. 2008-ban újra meghívást kapott New Jerseybe a Montclair Egyetemre, ahol 2009-ben megszerezte az amerikai 'Előadóművészi Diplomát'. Tanulmányait a Terplan Family Foundation és a John J. Cali School of Music egyetemi ösztöndíj fedezte. David Witten professzor mellett a világhírű Shanghai kvartett művészei mesterkurzusain is fellépett kamarazenészként.

Krasznai Tünde-Ilona tíz éves kora óta szerepel nemzetközi zongoraversenyeken, melyeken számos alkalommal első helyezettként végzett: Nemzetközi J.S. Bach verseny Kolozsváron, tíz és tizenegy éves korában, 2000-ben az 'Ezüstcsengő' Nemzetközi zongoraversenyen Ukrajnában, két alkalommal a budapesti Zongoraversenyen 2002- és 2003-ban, és a Budapest Zeneakadémia versenyén, ahol a legjobb Chopin előadásért különdíjjal tüntették ki 2003-ban.

Számos alkalommal lépett fel zenekarokkal szólistaként Magyarországon, valamint szólóesteket adott a következő országokban és városokban: Magyarország, Erdély, Németország, Olaszország, Görögország, Szingapúr, Dubai, Abu Dhabi, Vancouver, Ottawa, Washington D.C., Miami, Sarasota, Tarpon Springs, New Jersey, New York, Los Angeles, Las Vegas, San Francisco és Seattle.

2009 augusztusában a Steinway & Sons felkérésére két lemezt készített Budapesten Chopin Album és Romantikus Csokor címekkel, melyeken Chopin, Schubert, Liszt, Mendelssohn, Scriabin és Rachmaninoff műveket vett fel. A felvételek alatt Bogányi Gergely volt a művészeti vezető. A lemezek 2009 novemberében debütáltak Németországban, ahol a heidenheimi Congress Center épület megnyitóján és annak új Steinway zongorájának felavatásán tartott gálahangversenyt telt háznak közel 2000 néző jelenlétében. Ugyanebben az évben szintén Steinway zongoristaként lépett fel Lang Lang mesterkurzusán Abu Dhabiban, az Emirátusi Palotában.

2012-től vendégtanárként tanított Szingapúrban a LASALLE művészeti főiskolán. Ugyanebben az évben, júniusban nagyszabású szabadtéri koncertet adott a szingapúri Botanikus Kertben közel 5000 nézőnek, ahol Chopin-Liszt és Bartók-Enescu barátságát bemutatván játszott tőlük műveket, képviselve a román, magyar és a lengyel kultúra büszkeségeit. A koncertet a Yamaha, a Botanikus Kert, a román, magyar és lengyel nagykövetség támogatta. A koncert után a „Best Pianist Discovery in South East Asia” kitüntetést nyerte el a National Critics Choice-tól. Szintén 2012-ben alapította meg saját zeneoktatási intézményét Szingapúrban, Prodigy Pianist Pte. Ltd. néven.

2013-ban meghívást kapott Paolo Faziolitól Sacilébe, ahol a világ legkiemelkedőbb zongoráján koncertezhetett. Az olasz Fazioli zongora a világ legnagyobb és legnemesebb zongorája, 'a zongorák Ferrarija'. Címét a bensőséges, kifinomult, mély hangzásának köszönheti, melyből minden darab egyedi készítésű. 2013 őszén Fulbright ösztöndíjasként kutatói munkát kezdett a kaliforniai los angeles-i egyetemen, ahol 2014-től asszisztensként tanított és zeneterápiai tevékenységeket folytatott. Két év múlva megszerezte második Mesteri diplomáját Inna Faliks professzor vezetése alatt.

2013-ban az októberi 1956-os megemlékezés alkalmából fellépőként bemutatkozott Áder János köztársasági elnökünknek a Woodside Priory Színház dísztermében, San Franciscóban.

2014 szeptemberében meghívást kapott a Nemzeti Magyar Radióba, ahol Liszt, Chopin es Beethoven felvételeit a magyar televízió is rögzítette. 

2017-ben Florida állam, Tarpon Springs városában egy teljes CD és DVD felvételt készített, ahol a magyar Kodály és Bartók zeneszerzők mellett Chopin, Brahms, Liszt és Rachmaninoff műveket is felvett. A felvételt a 'Whitehurst Associated Galleries INC.' támogatta, melynek tulajdonosa, Gareth Whitehurst zeneszerző  'Resolution' című művét is rögzítette.

2017. júliusában Krasznai Tünde-Ilona meghívást kapott Szabó Anett műsorvezetőtől az Echo TV 'Nagy utazók' című műsorába, ahol televíziós interjút készített vele és vendégeivel, Leslie Mándoki zenész producerrel és Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenussal.

Jelenleg Amerikában él, Connecticut állam, Fairfield városában, ahol 2019-ben megalapította a 'The Prodigy Piano and Art School' zongoraiskolát és a 'Magyar Művészetek Iskoláját' (Hungarian School of Arts). A tanítás mellett koncertezik, és tervei között szerepel egy magyarországi összművészeti iskola megalapítása is a jövőben. Gyakran koncertezik külföldön magyar vonatkozású rendezvényeken is, egyházi közösségekben, kultúrközpontok, nagykövetségek és konzulátusok színpadain, mivel nemzeti öntudata mélyen gyökerezik szívében. 
Share by: